Isten sokféle feladattal, szolgálattal bízott meg bennünket a gyülekezeten belül, vagy annak falain kívül. Új sorozatunkban a kecskeméti gyülekezet szolgálati és missziós területeit mutatjuk be. Célunk, hogy megismerjétek azokat a szolgálati területeket kicsit közelebbről, amelyekre nincs mindenkinek rálátása és az is, hogy buzdítsunk minden testvért a szolgálatokhoz való csatlakozásra vagy imádsággal való támogatásra. Nyeste Csabától a Dicsőítő csoport vezetőjétől beszélgetésünkben megtudtam milyen új kezdeményezések indultak a szolgálati területükön, és azt is, hogy az a jó dicsőítő dal, amit – miután vasárnap énekeltük a gyülekezetben – hétfőn mosogatás közben is dúdolgatunk…
Mutasd be a csapatot, kik vesznek részt jelenleg a dicsőítő csapatban?
A csapat a következő tagokból áll: Kérészi Attila gitár/ének, Gajdacsi Beni dob, Gajdacsiné Rózsika ének, Szénási Edit ének, Szénási Zoli elektromos gitár, Szigeti Laci basszus gitár, Szigeti Kitti fuvola, Szűcs Józsi dob/gitár/ének és jómagam. Sajnos, október végével búcsúztunk Gálné Dalmától. Ezúton is köszönjük a szolgálatát és kívánunk neki sok erőt és áldást az új szolgálati területéhez az anyasághoz.
Hogyan zajlanak a próbáitok?
A gyakorlás, a zenekari próba nagyon fontos részét képezi a szolgálatnak. A vasárnapi istentiszteleti alkalmak előtt és után próbálunk, ahol nagy hangsúlyt kap az énekek kidolgozottsága, hogy például ki szólózzon egy dalt, milyen előjáték vagy zenei betét illik hozzá. Régi énekeskönyvből ugyanúgy előveszünk és feldolgozunk dalokat, mint mondjuk a legújabb dicssulis, vagy külföldi előadók/gyülekezetek dalaiból. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a kecskeméti gyülekezet dicsőítő csapata sohasem koppint, vagy egy-az-egyben lemásol, hanem saját feldolgozásban adja elő a dalokat. Külön öröm, hogy az énekek fordításában Szilárd és legutóbb Edit is segített, így vannak olyan dalok, amelyeket csak a kecskeméti gyülekezetben éneklünk, vagy legalábbis tőlünk indul el egy-egy új dal más gyülekezetbe.
Milyen szempontok alapján válogatjátok össze egy-egy vasárnapra az énekeket? Egyáltalán milyen a jó dicsőítő dal?
Az énekeket a vasárnapi alkalomra szöveg és akkordok alapján is válogatjuk. Fontos, hogy egyik énekből a másikba könnyen át lehessen „úszni”, így lesz a dicsőítés folytonos lépegetés a Szentek Szentjébe. Gyorsabb dalokkal kezdünk, ezek segítenek megérkezni a gyülekezeti alkalomra (testben és lélekben), majd érkeznek a lassabb dalok, a végére pedig az imádóak. Mindig teszünk bele új dalokat, valamint vannak az úgynevezett „fűszer” dalok. Ezek azok, amelyek egy kicsit másképpen vannak kidolgozva, akár fuvola, szájharmonika, vagy más különleges hangszer díszíti, esetleg épp, hogy kevesebb hangszerrel adjuk elő; a lényeg hogy a megszokottól eltérő, akár meglepő legyen a gyülekezet számára.
Vannak gyülekezetek, ahol csak régi dalokat énekelnek és van, ahol pedig csak és kizárólag a legújabbakat. Én úgy gondolom, hogy a legegészségesebb dolog az arany középút. Jelenleg is több olyan dal van az énekesünkben, amelyeket még néhányszor játszanunk kell az alkalmakon, hogy a gyülekezet „átvegye” azokat. Vannak olyan dalok, amelyek már a próbán kiesnek, mert például túl bonyolult zeneileg, vagy a szövegével nem tudunk azonosulni. Ezek nem rossz dalok, egyszerűen csak nem passzolnak a kecskeméti gyülekezet dicsőítő csapatának stílusához. Persze felmerülhet rögtön a kérdés, hogy milyen egy jó dicsőítő dal. Szerintem az a jó dal, amelyet ha eljátszunk vasárnap, hétfőn mosogatás közben eszébe jut az embernek és már dúdolja is. Sajnos, sok mai keresztény dal inkább egy remek előadás, egy performansz, mintsem szívből jövő dicséret. A zenészek vért izzadnak a bonyolult akkordokkal és görcsösen figyelnek, hogy éppen hol tartanak a kottában, az éneklő tömeg próbálja követni a versszakokat és a különleges hajlításokat, mindenki koncentrál valamire, csak éppen nem a Szent Szellemre. A jó dalok könnyűek, nem túl hosszúak, semmiképp nem bonyolultak, szövegében bibliaiak és van bennük hely a Szent Léleknek.
És akkor elérkeztünk az egyik legfontosabb részhez: szabad tér és idő a Léleknek. Semmiképp sem szeretnénk vasárnaponként „letudni” a dicsőítést, hanem célunk, hogy vezessük a gyülekezetet egy mélyebb közösség felé. Ez nem megy egyik alkalomról a másikra, de véleményem szerint már most érezhető az az átalakulás, ami jellemzi a vasárnapi szolgálatainkat. Ebben szeretnénk, ha a gyülekezet partner lenne, nem csak külső szemlélő. Mi kell ehhez? Csupán nyitottság. Kinyitni a szívet, kizárni a világot és Istenre figyelni, hogy Ő mit szeretne. Az életemmel, a jövőmmel, a családommal, a szolgálatommal, vagy éppen a kérdéseimmel, problémáimmal, amikben éppen benne vagyok. Erről szól, ezért van az egész istentisztelet, de szeretnénk, ha a dicsőítés ennek egy nagyon fontos eleme lehetne/lenne.
Te mikor és hogyan kaptál elhívást erre a szolgálatra?
Már viszonylag korán, gyermekként beálltam a dicsőítés szolgálatába a bátyám, Arnold oldalán. Tulajdonképpen együtt nőttünk föl a dicséret szolgálatban; ő volt a vezető, én pedig mindig hűségesen szolgáltam mellette. A Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezetben is együtt szolgáltunk, később a Ceglédi Gyülekezetben fordult a helyzet, ahol elvállaltam a dicsőítés vezetését és Arnold volt, aki támogatott és segített a szolgálatban. Nem tagadhatom, hogy szívemen van a dicséret, annak ellenére, hogy nem vagyok egy virtuóz zenész és az énekhangom sem tökéletes. Mégis hiszem, hogy Isten meg tudja áldani azt a keveset, amit odaadunk neki és talán ez látszik is rajtam, amikor zenélünk az Úrnak. Számomra a dicsőítés vezetése nem egy titulus, egy pozíció, egy érdem, vagy kitüntetés. Sokkal inkább úgy látom, hogy egy hatalmas felelősség, egy munka. És bár jelenleg én végzem ezt a szolgálatot, ha Isten másnak szeretné adni ezt a munkát, készen állok, hogy egy lépéssel hátrébb lépjek.
Egy éve létrehoztad a tini dicsőítő csoportot is…
Igen, már régóta érlelődött a gondolat, hogy érdemes lenne egy második dicsőítő csoportot létrehozni, de ez sosem valósult meg. Nem akartuk kettészakítani a jelenlegi csapatot, azonban ha alakítanánk egy teljesen újat a meglévő fiatalokból… Nos, az elméletet tettek követték és már nyáron kiválasztottuk a megfelelő tagokat, így tulajdonképpen megalakult a „Follow” elnevezésű tinidics csapat. A nevet a fiatalokkal közösen választottuk, angol szó, amely „követést” jelent. Követni Krisztust, vagy kövess bennünket a dicséretben; ezt már többféleképpen értelmezhetjük. Jelenleg még a próbák zajlanak, azonban idővel szeretnénk beállni a szolgálatba és a hosszabb távú tervek között szerepel, hogy rendszeresen ez a csapat dicsőítsen felváltva a „nagy” dicsőítő csapattal. Számtalan előnye lenne ennek; a szülők látnák szolgálatban a gyermeküket, a másik dicsőítő csapat pihenhetne és amikor nem ők szolgálnak felüdülhetnének, a fiatalok gyakorlatot szereznének zenében, szolgálatban, elmélyítené a kapcsolatukat Istennel, a gyülekezet számára pedig üde színfolt lenne; elvégre más és más hangzása van minden egyes csapatnak.
Novembertől új dicsőítő alkalmat indítottatok, ennek mi a célja és miben más mint az istentiszteleti dicsőítés?
Bár nagyon szeretjük a vasárnapi istentiszteleteket, a közös éneklést, mégis úgy érezzük hogy sokkal több van a dicséretben és imádatban, mint ahová eljutunk vasárnapról vasárnapra. Az internetes közvetítés és az istentisztelet kialakult rendje miatt – amelyet most nem negatív értelemben értek – azonban ezt egy másik alkalmon kell a gyakorlatba átültetnünk. Így született meg az a havi egy alkalom, amely novemberben elsőként, de minden hónap első péntekjén lesz és keressük Istent az énekeinken keresztül, ha kell térdelve, arcra borulva. Ezt elsősorban a dicsőítő csapatnak szerettem volna szervezni, hogy még jobban eggyé kovácsolódjunk, de nem szeretnénk ebből kihagyni senkit sem, így az alkalom nyitott mindenki számára. Ezen az alkalmon nem lesz biblia tanulmányozás, igehirdetés, helyette sok dicséret, éneklés és szeretnénk több teret engedni a Szent Léleknek.
Milyen kérésed vagy üzeneted lenne a gyülekezet felé?
Több dolgot is szeretnék kérni, elsősorban azt, hogy imádkozzanak ezért a szolgálatért. Másodsorban, hogy legyenek minden alkalommal részesei a dicséretnek. Ez persze nem megy parancsszóra, de igazán felemelő érzés látni, amikor felemelkednek a kezek, tapsolnak, vagy hallani, amikor az egész gyülekezet szívből énekel. Vágyam, hogy lássam akár táncolni, vagy térdre borulni a gyülekezetet a dicséret alatt, hogy legyenek megtérések és gyógyulások. Továbbá örömmel fogadunk minden támogatást, és most nem feltétlenül anyagira gondolok, hanem hangszer támogatást. Keresünk most például tangóharmonikát, de én gyerekkoromban citeráztam, furulyáztam is és talán van valaki, akinél a padláson van egy-egy ilyen elfeledett hangszer, amely Isten dicsőítésére megszólalhatna a gyülekezetben…
Krizsán Anett
