A mai világban minden a haszon körül forog.

Nem csak a cégek, de a magánemberek is arra figyelnek döntéseik során mi az, ami hasznot hoz, profitot termel. Az eltorzult, önző társadalom hatására sokan – sokszor képmutató módon – hajlamosak vagyunk világinak titulálni a haszon fogalmát, miközben mi is folyton azt nézzük, hogyan tehetünk szert minél nagyobb haszonra. Ez egyébként, megfelelő értékeket szem előtt tartva egy helyes motiváció.

„Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.”

– írja Pál a filippibeli gyülekezetnek, ezután pedig olvasható a Biblia egyik legszebb Krisztus himnusza – véleményem szerint- nem véletlenül. Ahogy kifejti Pál Jézus életének legfontosabb jellemzőit, az ember ráébred arra, mekkora ajándék és mekkora lehetőség van a hívő életben. Jézus élete évezredek óta inspirálja hívők millióinak életét és nagyszerűen mutatja be számunkra, a gyakorlatban hogyan is működik a fent említett ige.

„Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki mikor Istennek formájában volt nem tekintette zsákmánynak, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett föl az emberekhez hasonlóvá lett.”

Az az indulat legyen bennetek, amit Csia Lajos találóan észjárásnak fordít, és mennyire igaza van…

Sokszor kapom magam azon, hogy már megint nem azon jár az eszem, amin kellene. A ma emberének az észjárását az határozza meg, hogy egy adott helyzetet hogyan tud a saját hasznára fordítani. Szavaink és tetteink arról beszélnek, milyen értékrend alapján hozzuk meg döntéseinket. Jézus észjárása tükrözi szíve állapotát. Célja az volt, hogy Atyja akaratát teljesítse, és mivel Isten végtelenül szereti az embert, Jézus is egész életében az embereket szolgálta. Amikor szavait és cselekedeteit figyelemmel kísérjük, könnyen arra a hibás álláspontra juthatunk, hogy Jézusnak nem is volt saját érdeke. Az, hogy azonosult Isten akaratával az nem azt jelenti, hogy neki nem volt személyes vágya. Ő képes volt saját érdekei mellett az embereket is szolgálni. Lehet, kicsit erősen hangzik, hogy saját érdekei mellett. Ezt azért gondolom így, mert az alapigénkben is így hangzik: „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.”. Sokszor az évszázados hagyományok mondatják velünk, hogy bűnös dolog a saját érdekeinket szem előtt tartani lásd Jézus sem „magával törődött”, de elsősorban nem is az emberekkel, Atyja akaratát akarta teljesíteni, azonosult a mennyei tervvel.

A fennkölt célok, amiket olykor meghatározunk magunknak, olykor másoknak, gyakran köszönő viszonyban sincsenek a mennyei akarattal. Tetteink, melyek kívülről sokszor látványosak és köztiszteletet váltanak ki másokból, egészen helytelen motivációkból származnak, többnyire rólunk szólnak. Hosszú ideig nem értettem Jézus az evangéliumban lejegyzett szavait:

„Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Mt 7:22-23

Hogy lehet az, hogy olyan jelek és csodák kísérik egy hívő ember életét, melyekre mindenki vágyik és Jézus mégis gonosztevőként zárja ki a mennyből? Hogy lehet így mellényúlni? Szerintem nem sok rosszabb történhet az emberrel, mint hogy megtévesztett állapotban éli végig az egész életét úgy gondolva, hogy minden a legnagyobb rendben, és közben végig rossz célt tart szem előtt. El kell kerülnünk a látszat csapdáját és a valóságra kell koncentrálnunk. Tisztán kell látnunk, mi a célja velünk, és fel kell ismernünk, hogy mekkora valóságos haszna van Isten szolgálatának. Felbecsülhetetlen kincsekkel ajándékozott meg minket Krisztus a Szent Lélek által és minden hívőnek törekednie kell ajándékainak maximális használására: szóljon nyelveken, prófétáljon, hit által történjenek csodák az életében, éljen át természetfeletti élményeket, odafigyelve a lényegre: legyen élő kapcsolata Istennel.

Minél inkább megismered Isten szándékát életedre nézve, annál inkább fogsz engedelmeskedni az Ő akaratának és egyre kevesebbet fogsz törődni önző vágyaid teljesítésével.

Kedves testvérem, üresítsd meg magad! Szabadulj meg minden tisztátalan vágytól és motivációtól. Jézus azt akarja, hogy legyünk telve Szent Lélekkel teljesítve életünk célját, visszatükrözve Isten dicsőségét. Az ördög célja pedig az, hogy legyünk tele minden mással, csak az Úrhoz nem legyünk közel. Amikor hallgatod a rossz híreket a televízióban vagy épp egy agresszív filmet nézel, az ördög próbál megtölteni. Ha pletykákra, vagy a felesleges, lényegtelen hírekre figyelsz, töltöd az elméd mindenféle szeméttel és nem marad benne hely Isten számára.

Tapasztalatom szerint, amivel leginkább meg szeretjük tölteni elménket, az saját magunk.

A vágyaink, személyes érdekeink gyakran a leghangsúlyosabb szerepet kapják életünkben és ilyenkor Isten és embertársaink jobb esetben háttérbe szorulnak, rosszabb esetben egyáltalán nem számítanak. A mai társadalom szinte minden szegmensében az ÉN-ről szól. Rendszeresen azt tapasztalom mennyire önközpontúak az emberek és sajnos sokszor én magam is. Ilyenkor elszégyellem magam és a Filippi 2-re gondolok. Jézus megüresítette magát és (rab)szolgai formát vett fel. A rabszolga számára nincs felsőbb akarat, mint ura parancsa, nem létezik az én. Jézus pontosan így élt, minden tettét Atyja akarata határozta meg. Azt mondta:

„Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.” (Jn 5:19)

Remélem még időben mindannyian rájövünk, hogy legnagyobb ellenségünk saját magunk vagyunk. Önző tetteinkkel tönkre tesszük a ránk bízott környezetünket, embertársainkat, családtagjainkat és leginkább a Szent Lélek templomát, saját magunkat is. Az önzés talán a lehető legnagyobb öngól az ember életében, saját javát keresve önmagát teszi tönkre. Még mélyül a probléma azzal a ténnyel, hogy az ördög megtévesztése által a saját gőgünk annyira elkábít minket, hogy mindebből semmit sem veszünk észre, vagy csak túl későn ébredünk rá reménytelen helyzetünkre. Érdemes mihamarabb őszinte önvizsgálatot tartani és meghozni a szükséges lépéseket. A Szentírás világossága és testvéreink szeretete képes segíteni tisztán látni állapotunkat. Amint felismerjük hiábavaló helyzetünket a legkézenfekvőbb lépés önmagunk megalázása, mert ennek áldott következményei lesznek.

„Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.” (Mt 23:12)

Ha kipróbáljuk rájövünk, hogy rá lehet szokni az alázatra, ami nem összetévesztendő az alázatoskodással. Amíg az utóbbi hamar lelepleződik és jutalom helyett büntetést von maga után, addig az előbbi jutalma egyértelműen nagyszerű jutalommal jár, amit maga Isten ad nekünk. Meg lehet tanulni, hogy ne akarjunk mindig a középpontba kerülni, hogy ne várjunk azonnal jutalmat és elismerést valami jótettünkért, vagy éppen viseljük el békességgel a minket ért igazságtalanságokat. Röviden az alázat kifizetődő és engedelmességre tanít minket.

Az engedelmességről kifejezetten könnyű beszélni, és ha számunkra nyilvánvaló előnyünk származik belőle még rá is lehet beszélni minket. A probléma ott kezdődik, ha látszólag hátrányosan érint minket, mikor engedelmeskedni kell. Általában úgy gondoljuk, mi tudjuk legjobban, hogy mire van szükségünk. Ilyenkor jönnek a változatos magyarázatok: Az az Ószövetségben van megírva, azt nem úgy kell érteni, ezek csak emberi rendelések, másoknak miért szabad, kegyelem alatt élünk és még sorolhatnám gyarló indokainkat. Valahogy a magyarázkodásban kifejezetten kreatívak tudunk lenni, leginkább addig, míg a régi természetünk uralja elménket. Jézus engedelmes volt a keresztfáig. Képes volt meghalni csak azért, hogy engedelmes legyen Isten akaratának, betöltve a mennyei tervet. Lehet, hogy arra gondolsz jó jó, de ő Jézus volt én meg én vagyok. Amellett, hogy Jézus ugyanolyan emberként élt a földön, mint mi, számos példát látunk a Bibliában és az egyház történelmében is az önfeláldozó, engedelmes életre. Például ott van Pál apostol:

De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról. (ApCsel 20:24)

Úgy vágyom arra, hogy vele együtt én is elmondhassam, hogy még az életem sem drága, csak végezhessem el, amit rám bízott az Úr. Vágyom arra, hogy teljesen alá rendeljem magam Isten akaratának életem minden területén, kerüljön bármibe. Úgy gondolom ez az érzés annál erősebb lesz, minél személyesebb kapcsolatba kerülök Istennel megértve akaratát és felfogom mekkora kincs ez számomra az örökkévalóságban és már itt a földön is. Nagyszerű érzés még csak belegondolni is örökségünkbe. Az engedelmesség jutalma minden földi elképzelést felülmúl. Jézusról így ír Pál:

Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. (Fil 2:9-10)

Engedelmessége által Jézus lett a világmindenség teljhatalmú ura megváltva minket is felkínálva számunkra az üdvösséget. De ennél még többet ad, megosztja velünk hatalmát.

„Mert a kiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptátok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg”. (Róm 8:14-17)

Ennél nagyobb hasznot el sem tudnék képzelni: Uralkodni Krisztussal egy örökkévalóságon át. Hasonlítsuk csak össze ezt a jutalmat régi természetű vágyainkkal: hát nem vicc, hogy mégis számos alkalommal az óemberünk győz szánalmas gondolataival?

Kedves testvérem, a legjobb, amit tehetünk, hogy velem együtt alázd meg magad, engedelmeskedj Isten akaratának és élj már itt a földön örökségedben mások hasznát is keresve!