Isten sokféle feladattal, szolgálattal bízott meg bennünket a gyülekezeten belül, vagy annak falain kívül. Új sorozatunkban a kecskeméti gyülekezet szolgálati és missziós területeit mutatjuk be. Célunk, hogy megismerjétek azokat a szolgálati területeket kicsit közelebbről, amelyekre nincs mindenkinek rálátása és az is, hogy buzdítsunk minden testvért a szolgálatokhoz való csatlakozásra vagy imádsággal való támogatásra.

Most a Vendéglátó Szolgálat felelősével Balásházyné Annamáriával beszélgettem.

Mit tartalmaz a vendéglátó szolgálat és milyen területei vannak?
15ev-118bA vendéglátás szolgálata több tevékenységet is ellátó, együttműködő emberek csoportja. Minden étel- és italfogyasztást érintő területet lefed, ami a közösségen belül van. Ide tartozik a közös gyülekezeti étkezések teljes körű lekoordinálása: változatos ételek leszervezése, eszközök vásárlása, terítés, elpakolás, mosogatás, helyiségek rendben hagyása, illetve szükség esetén az abroszok mosása. Ehhez a szolgálathoz tartozik még az úrvacsorai alkalom szükséges eszközeinek előkészítése: úrvacsorai bor vásárlása, kenyér megsütése, igekártyák megléte, kikészítése, majd az alkalom utáni elpakolás, mosogatás. Ezen kívül a kávépult zökkenőmentes üzemeltetése is a csoport feladatai közé tartozik.

Szerinted miért fontos ez a szolgálat? Milyen „üzenete” van a nem hívők, vágyakozók és a gyülekezeti tagok felé?
A Bibliát olvasva és más kultúrákat nézve az étkezés igen központi szerepet töltött és tölt be az emberek életében. Ezzel Jézus sem volt másképp. Az első csodatétele is étkezéskor történt, amikor a kánai menyegzőn borrá változtatta a vizet, majd földi pályafutásának végén az utolsó vacsorán is asztalhoz ült, és együtt étkezett a tanítványokkal. Jézus több területen is példát mutatott nekünk, ez alól – úgy gondolom – az étkezés sem kivétel. Közösséget vállalt az emberekkel, időt töltött velük, táplálta őket és foglalkozott a lelkükkel. Szerintem nekünk is ezt kell tennünk, és tesszük is, mikor egy–egy közös étkezés alkalmával lelkileg is és testileg is táplálkozunk, valamint időnket áldozzuk oda a kapcsolatok építésébe. Igaz a Lukács 14:15: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!”

15ev-118

Közösségi ember vagy, a kecskeméti gyülekezet minden tagja ismeri – és remélem elismeri – azt a sok lelkes és önkéntes munkát, amit a közösségi rendezvények, úrvacsora és vendéglátás kapcsán vállalsz. Bemutatnád a szolgálat többi tagját, és hogy kiknek ajánlanád a gyülekezetben ezt a szolgálati területet?
Csapatunk öt főből áll. Szükséges is ekkora létszám, hisz nem mindenki ér rá ugyanazon időben. A sort egy szem fiútagunkkal kezdeném, ezzel kiemelve odaszánását, legyen szó főzésről vagy takarításról. Hozzá tartozik a kávépult is: ő Harkai Gábor. És most jöjjenek a lányok: köszönet illeti Búsné Mónikát, aki áldott állapotban és pici babával is segíti és építi a csapatot. Szigeti Kittit, aki mindig segítőkészséget tanúsít és ugrása kész, köszönet érte. És végül, de nem utolsó sorban köszönöm mindennemű segítségét Krizsán Nettinek, aki különleges ételeivel és süteményeivel is megörvendeztet bennünket.
Köszönettel tartozunk a Rendező csapat erős férfiembereinek, akik hisz minden rendezvény alkalmával nagy segítőkészséget tanúsítanak irányunkban. Hozzák, viszik, emelik, pakolják a padokat és asztalokat, ami nekünk nagy segítség, így büszkén elmondhatom, hogy ezen a két szolgálati területen összedolgoznak és kisegítik egymást a csapattagok.
Ezt a szolgálati területet azon embereknek ajánlanám, akik a cikk elolvasása után, valamint látva feladatellátásunkat, úgy gondolják ez közel áll egyéniségükhöz.

15ev-108

Szerinted mi ennek a szolgálati területnek a legnehezebb és a legörömtelibb része?
Legnehezebb? Talán egy dolog van, amit nehéznek bár nem neveznék, de némi izgalommal tölt el, amikor azt látom, hogy az asztalon lévő ételek kevésnek bizonyulnak 
Örömteli viszont, amikor a közösség minden tagja megmozdul, például egy közös étkezés megszervezéséhez, lebonyolításához mindenki hozzátesz valamit és így aktív részesei lehetünk egy egésznek. Hisz a test sem csak kézből vagy csak fejből áll.
Személy szerint én minden részét élvezem, örömömet lelem benne. Vendéglátós családban nőttem fel, és a végzettségeim egyike is ezt a területet érinti, így mondhatom, talán ez a lényem része. Mindig felpörget, ha ezzel foglalkozhatok.

Miben kérsz támogatást, segítséget a gyülekezettől?
Itt meg is ragadnám a szót, hogy a gyülekezet minden tagjának köszönetet mondjak a közös étkezéseken tanúsított helytállásáért. A változatos és finomabbnál finomabb ételek, sütemények láttán egy kicsit mindig büszke is vagyok, hogy egy aktív közösség részese lehetek! Bár a csapaton belül mindenki ügyesen kiigazodik a feladatok tengerében, de mindig jóleső érzés látni, ha a közösség más tagjai is aktívak. Segítséget, támogatást köszönettel vesszük, szolgálatunkat a gyülekezet tagjai részéről a további lelkes részvétellel és imatámogatással látom zökkenőmentesnek.

Krizsán Anett