Isten sokféle feladattal, szolgálattal bízott meg bennünket a gyülekezeten belül, vagy annak falain kívül. Új sorozatunkban a kecskeméti gyülekezet szolgálati és missziós területeit mutatjuk be. Célunk, hogy megismerjétek azokat a szolgálati területeket kicsit közelebbről, amelyekre nincs mindenkinek rálátása és az is, hogy buzdítsunk minden testvért a szolgálatokhoz való csatlakozásra vagy imádsággal való támogatásra.
Elsőként a Börtönmisszió gyülekezeti felelősével, Szűcs Nórival beszélgettem.
Honnan jött az ötlet, és hogyan fogtatok neki ennek a munkának?
2012 februárjában Szerdi Szilárd lelkipásztor összehívta a szolgálni vágyókat, és különböző területeket sorolt fel, amiben szívesen látná a gyülekezet megjelenését. Itt hangzott el a börtönmisszió, a fiatalkorú fogvatartottakkal való foglalkozás.
Rögtön a szívemen éreztem ezt a területet, de megszólalni már nem volt bátorságom, mert szinte mindenkinek az volt a véleménye, hogy kicsik vagyunk ehhez az óóóriási feladathoz. Én fortyogva mentem el, mert arra gondoltam, ugyanaz, ugyanolyan nagy Krisztus lakik bennünk, mint a „nagy szolgálókban”. Néhány nap múlva beszéltem Szerdi Katával erről, ő azt mondta, akkor menjünk és csináljuk.
Megírtam a levelet, amellyel kértük, hogy bejárhassunk a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fiatalkorú részlegébe, és meghívást is kaptunk a féléves egyházi megbeszélésre. Katával úgy mentünk, hogy a fiatalkorú lányokhoz szeretnénk menni, reménykedtünk, hogy kapunk engedélyt rá.
A megbeszélésen a fiatalkorú intézmény vezetője kérését fejezte ki az egyházak felé, hogy szüksége lenne segítségre a fiatalkorú lányoknál. Boldog voltam, úgy gondoltam, jó helyen, a helyünkön vagyunk!
A vezető készségesen felkészített minket, elmondta, hogy a börtönvilágban a legnehezebb terület ez, és hogy mire számíthatunk. Tanáccsal látott el minket, hogy milyen úton közelítsünk a lányok felé. Megfogadtuk. Októberben elindult a szolgálatunk. Készültünk játékkal, kreatív dolgokkal, és persze Jézusról soha nem felejtettünk el beszélni. Idővel a kreatív foglalkozások elmaradtak, a lányok megismertek minket, már „csak” beszélgettünk. A célunkon nem kellett gondolkozni, egyértelműen a megtérésük, hisszük, hogy jó magokat tudunk vetni a szívükbe, reménységünk szerint ki is kelnek majd.
Milyen rendszerességgel jártok, és kik a csapat tagjai?
Kéthetente szombat délelőtt voltunk velük, Kata és én. Pár hónappal később csatlakozott szolgálatunkhoz Oláh Rita friss megtértként. Hozta a szívét, lelkesedését, hűségét. Sokáig jött velünk, figyelt, bizonyságot tett, mire már önállóan is tudta vinni a szolgálatot. Igyekeztünk kettesével bejárni, támogatni egymást is. A szükség néha teremtett helyzeteket, amikor egyedül is meg kellett birkózni a feladattal.
Folyamatos vágyam, vágyunk volt tovább terjeszkedni. Körülbelül egy éve látogatjuk a fiatalkorú fiúkat is, szintén kétheti rendszerességgel. A szolgálat bővítésével a szolgálók létszámát is bővíteni kellett: beállt a csapatunkba férjem, Józsi. Mi ketten látogattuk a fiúkat, Kata és Rita a lányokat. Aztán élethelyzet-változások miatt így is kevesen lettünk, megkértem Polcz-Marton Biát és Kiss Gabit is, hogy segítsenek nekünk. Hozzá kell tennem, hogy a kétheti fiúknak és kétheti lányoknak tartott alkalom még úgy is kevés, hogy más gyülekezetek is bejárnak a börtönbe, tehát van lehetőségük a fiataloknak hallani Istenről.
Szerinted mi ennek a szolgálati területnek a legnehezebb és a legörömtelibb része?
A legnehezebb feladatunk, hogy nem tudjuk, mire érkezünk. A rabok belső feszültségei a nyitottságot megzavarják. Van, akinek arra vagyunk jók, hogy kimozduljanak a zárkájukból, és egy-két negatív hangadó a nyitottabb szívűt is inkább a „kemény vagyok” felé mozdítja.
Fantasztikus, amikor egy ilyen kezdetű alkalom figyelembe megy át. Amikor rajtunk és rajtuk is megkönyörül az ÚR. Akkor őszinték lesznek, figyelnek, kérdeznek, ami személy szerint nekem a legnagyobb öröm.
Sikerélménynek lehet elkönyvelni egy fiatal lány történetét, akinek a jövőképe annyi volt, hogy kiáll az út szélére. Szabadulása előtt kezdett a gondolkodásmódja megváltozni, olvasni kezdte a Bibliát, céljának kitűzte, hogy cukrász legyen. Nekünk ez öröm, de nem a cél. Nem pusztán a társadalomba jól visszailleszkedő fiatalokat akarunk látni, hanem olyanokat, akik új teremtések lesznek Krisztusban.
Nagyon nehéz sorsból, szörnyű háttérből jön a fiatalok többsége, sokuk életébe már előre kódolva van a börtön. Van, aki tiniként már visszajáró. De hisszük, hogyha Jézussal találkoznak, ez mind nem fog számítani. A valódi bűnbánat által meg tud fordulni az életük, Istennel semmi sem lehetetlen.
Hogy néz ki egy alkalom a börtönben?
Nincs állandó felépítése, függ attól is, aki tartja. Józsi például gitározik néhány éneket. És persze függ attól, hogy hányan jönnek. Örülünk, ha kialakul az a légkör, ahol tudunk úgy Istenről beszélni, hogy csend legyen, odafigyeljenek. Mert minden alkalommal meg kell küzdeni figyelemért, bizalomért, hiszen új emberek is jönnek.
Milyen eredményeitek vannak?
Hallottunk megtérők imáját elmondani, de a börtönből való szabadulás után nem látjuk az életüket. Nem tudok semmi „nagy dologról” beszámolni. Megyünk, visszük Isten igéjét, hirdetjük Jézus kereszthalálát, feltámadását. Hirdetjük, hogy van a foglyoknak szabadulás – börtönön belül is.
Miben kértek támogatást, imahátteret a gyülekezettől?
Kérünk titeket hordozzatok minket imádságban. Isten kegyelme és ereje nélkül ez a szolgálat sem tud működni. Adja az Úr szánkba a szavakat, és adjon hozzá a fogvatartottak részéről nyitott, változásra vágyó szívet. Vágyunk, hogy legyenek „szent cellák”, mert ahol már két rab átadja az életét Jézusnak, ott tudnak közösséget gyakorolni és a többi rab felé szolgálni.
Krizsán Anett
