2021. április
Helyszíni tudósítás az építkezésről
Mai videónkban a helyszínről jelentkezünk. Megtudható, hogy miként haladtak a munkálatok az utóbbi hetekben és milyen munkafolyamatok vannak manapság. Megszólal több önkéntesünk is, akik fontosnak érzik személyes részvételüket az új [...]
2021. március
Csatlakozz az Építőkhöz!
Kedves Barátaim, kedves Testvérek! Idén már 20 esztendeje, hogy Isten kegyelméből Kecskemétre kerültünk gyülekezetet plántálni. Ebben az időszakban a szellemileg és fizikálisan is növekvő közösségünk számos bérleményben megfordult. Egy kis [...]
Vendégünk volt: Perjesi István
Március 7-én vasárnap, Perjesi István volt a vendégünk. Igehirdetése a ide kattintva tekinthető meg.
2021. február
A Kecskeméti Televízió látogatása az építkezésen
A Kecskeméti Televízió Kiemelő című műsora látogatott ki az építkezés helyszínére 2021. február 26-án, pénteken. A helyszínen elkészített riportból született meg az alábbi híradás, illetve maga a tudósítás is. Új [...]
Helyszínről jelentkezünk
Ebben a videóban Szerdi Szilárd, a gyülekezet lelkipásztora a helyszínen mutatja be hogyan haladnak a munkálatok az épülő gyülekezeti háznál. Amennyiben szeretnéd a közösségi ház építését támogatni, akkor várunk Téged [...]
Elkészültek az építész tervek
Göde Ferenc mérnök úr munkájának nagy részét befejezte és az új gyülekezeti ház építész tervei elkészültek. A közel ezer négyzetméteres, részben tetőtér beépítéssel rendelkező közösségi házban helyet kapott egy 268 [...]